Kolozsvári Grandpierre Emil
ÁRGYÍLUS ÉS TÜNDÉR ILONA

        Volt egyszer egy király s a királynak három fia. Annak a királynak a kertjében volt egy aranyalmafa. Ez a fa éjjel virágzott, s hajnalra megérlelte minden gyümölcsét. A király megszedette a fát reggelenkint, s időjártával ő lett a világ leggazdagabb királya. Egy reggel üresen találta a fát. Másnap megint. Harmadnap meghirdette, hogy fele országával jutalmazza azt, ki az aranyalmákat megvédi a tolvajoktól.
        Hű emberei sorra őrben álltak a fa alá. De éjféltájt mindet elnyomta az álom. Mire föleszméltek, az almáknak lába kelt.
        Összetanakodott a három királyfi, s elhatározta, hogy vállalják az orködést. Először a legidősebb, aztán a közbülső próbálkozott. Nem jártak ok sem különbül, mint a többi őr.
        A legkisebb királyfit Árgyílusnak hívták. Most már rajta volt a sor. Felkötötte a kardját, s egy aranyszelencét is vitt magával. A szelencébe pedig tubákot tett. Azzal ledőlt az aranyalmafa tövébe, s nézelődött a holdsugaras estében.
        Ahogy nézelődött, egyszer csak érezte, hogy az álom meglegyinti. Kinyitotta az aranyszelencét, szippantott a tubákból, s akkorát tüsszentett, hogy elszállott az álma.
        Akkor már röpült is a fa felé tizenhárom fekete holló. A királyfi ügyesen elkapta az első holló lábát. Tudta, hogy az a tolvajok vezére.
        De alig fogta meg, a holló gyönyörű lánnyá változott. Olyan szép volt, hogy a királyfi menten beleszeretett, s kérlelni kezdte, hogy maradjon ott, s legyen a felesége.
- Nem szabad - mondta Tündér Ilona, mert így hívták a hollóból lett leányt.
- De eljövök hozzád minden éjjel, s az almát is meghagyom neked.
        Így is történt. Árgyílus királyfi estéről estére találkozott Tündér Ilonával.
        Élt a király udvarában egy rettentő vén banya. Ez a vén banya kileste Árgyílus királyfit és Tündér Ilonát, s elmondta a királynak, amit tapasztalt. De a király nem hitte.
        Mit tehetett a vén banya, megvárta, míg azok ketten elaludtak, s akkor levágott egy fürtöt tündér Ilona aranyhajából. A fürtöt elvitte a királyhoz, hogy lássa, igazat mondott.
        Mikor Tündér Ilona felébredt, sírni, jajgatni kezdett. Siratta az aranyfürtöt. Aztán adott egy gyűrűt Árgyílusnak, hogy arról megismerje. Azzal összecsapta a kezét, hollóvá változott s elröpült. Mivelhogy a tündérek nem maradhatnak az emberek között, ha csak egyetlen szál is hiányzik a hajukból.
        Árgyílus királyfi föltarisznyált, s útnak eredt, hogy megkeresse Tündér Ilonát. Bejárta az egész világot, de nem lelt a nyomára. Faggatta a napot, faggatta a holdat, még a szelet is megkérdezte, de egyik sem tudott Tündér Ilona felől.
        Mikor már az üveghegyeket is meghágta, egy kietlen pusztaságra ért. Azon a pusztaságon olyan mély sötétség ült, hogy a lábát sem látta, de azért csak lépegetett vitézül, mert nagyon vágyakozott Tündér Ilona után.
        Egyszer aztán világosság ütötte meg a szemét a nagy sötétségben. Egy szép kastély ablakából sugárzott a világosság. Árgyílus bekopogtatott, s odabent szembetalálkozott az egyszemű óriással. Nagyobb volt a legnagyobb óriásnál, egyetlen szeme pedig a homloka közepén ült.
- Adjon isten, felséges király atyám! - köszöntötte az óriást tisztességgel Tündér Ilonát keresném. Igazítson felséged útba.
        Az egyszemű óriás az állatkirály volt. Maga semmit sem tudott Tündér Ilona felől. Füttyentett hát egyet, mire birodalma minden állata bejött a palotába. Megkérdezte őket, de csak egy sánta farkas hallott Tündér Ilonáról. Mire az állatkirály ráparancsolt a farkasra, hogy vezesse el Árgyílus királyfit hozzá.
        Felült a királyfi a sánta farkas hátára. Mentek száz  esztendeig. A századik esztendőben a sánta farkas így szólt:
- Tovább egy tapodtat sem mehetek. De innen oda találsz megad is, csak haladj mindig egyenesen. Háromszor csókold meg Tündér Ilonát, akkor megtörik a varázs, elviheted békében.
        Azzal a farkas megfordult, hogy hazasántikáljon.
        Árgyílus királyfi tovább folytatta útját. Nemsokára egy szűk völgybe ért. Abban a völgyben három ördögfi veszekedett. Meghalt az apjuk, s egy köpönyeget, egy ostort meg egy bocskort hagyott rájuk. Ezeknek az volt a tulajdonságuk, hogy ha valaki nyakába kerítette a köpönyeget, a bocskort fölhúzta, s csördített egyet az ostorral, ott termett, ahol akart.
        De varázshatalma a három örökségnek csak együttesen volt.
        A királyfi megígérte az ördögfiaknak, hogy igazságot tesz közöttük.
- Fussatok versenyt - mondta -, s amelyikőtök előbb ér föl arra a nagy hegyre, azé lesz az örökség.
        Eliramodtak az ördögfiak. A királyfi csak ezt várta. Fölvette a köpönyeget, föl a bocskort, megcsattintotta az ostort, s ezt mondta:
- Hipp-hopp, ott legyek Tündér Ilonánál!
Abban a szempillantásban egy gyönyörű szép palota előtt szállott a földre. Bekopogtatott, de nem Tündér Ilona nyitott előtte ajtót, hanem egy vén boszorkány.
- Tudom, mi járatban vagy - mondta az álnokságos boszorkány -, s ha tanácsom megfogadod, feloldhatod Tündér Ilonát a varázs alól. Minden éjfélkor eljön ide. Te csak arra vigyázz, hogy ébren maradj, különben dolgodvégezetlen térhetsz haza.
        Ennél mi sem könnyebb - gondolta Árgyílus királyfi.  Azzal leheveredett pihenni, mert az éjfél még messzi volt. Csak hát az álnokságos vén boszorkány éjféltájban megfújta a varázssípját.
        tündér Ilona eljött. Megörült kedvese láttán, költögette, simogatta, de mindhiába, úgy aludt szegény, mintha meg sem született volna.
        Aztán búsan elrepült. S ez így történt háromszor egymás után. Szerencsére a negyedik éjszaka a vén boszorkányt is elnyomta az álom. Hortyogott a beste teremtés, hogy az egész palota zengett belé. S akkor a nyitott ablakon át beröppent a szobába tündér Ilona.
        A királyfi mindjárt megölelte, megcsókolta háromszor. Mire harmadjára megcsókolta, kinőtt Tündér Ilona aranyhaja, s a varázslat megtört.
        Akkor Árgyílus királyfi magához ölelte Tündér Ilonát, az ostorral pattintott egyet.
 - Hipp-hopp, apám várában legyek!
Ki sem mondta, ott teremtek a királyi udvarban. Az öreg király erősen megörült, hogy a fia tündért vesz feleségül. Mert ez ritka tisztesség. Hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Tündér Ilona és Árgyílus királyfi ma is élnek, ha meg nem haltak. Van két gyerekük is, az egyiket úgy hívják, hogy Tündér Pál, a másikat, hogy Tündér Borcsa.
Most tanulják a királykodást az iskolában.

                                                             Vissza a tartalomhoz