Németh László Emlékszoba Németh László Emlékszoba

Németh László emlékszoba

Mint ismeretes, Németh László vásárhelyi tanársága ideje alatt három különböző helyen lakott a városban: az Andrássy utcai Kristó-féle patika fölött, az emeleti szolgálati szobában, a leánygimnázium műemléképületében, az igazgatói lakás egy részében, s a Bercsényi utcai Kristó-házban. Amikor az író családja és a város állandó Németh László-emlékkiállítás felállítását határozta el a három hely közül, - lévén egyedül ez középület-, a választás a volt leánygimnáziumi épületre esett, ahol az író 1947-48-ban lakott, tanított, ahol 1947-ben osztályfőnökként legkedvesebb tanítványait, a „drága jó nyolcadik”-at búcsúztatta. A kiállítást itt, a volt igazgatói lakásban alakították ki, s nyitották meg 1981. május 11-én.

Az „emlékház”, ahogy akkoriban nevezték, Németh László hozzá való egykori személyes kötődésén kívül nem sok előnyös vonással dicsekedhetett. A múzeum, amelyhez szervezetileg tartozott, sokféle szétszórt kiállításai miatt / fazekasház, tanyamúzeum, stb./ nem tudott ott állandó felügyeletet biztosítani, a belvárostól távol eső emlékszobához csak külön bejelentés után ment ki valaki, nem is mindig szakember.

 

 

Az ötlet, hogy a kiállításnak az író nevét viselő könyvtárban kellene helyet kapnia, már ekkor fölmerült. Amikor pedig az „emlékház” épületét használó iskola bejelentette igényét a kiállítás helyiségeire, a könyvtár pedig önkormányzati döntéssel – részben éppen a kiállítás kedvéért – jelentős bővítési lehetőséghez jutott, bizonyossá vált, hogy a könyvár új szolgáltatást fog bevezetni, olyan szolgáltatást, amely formailag kívül esik ugyan alaptevékenységi körén, de nem áll távol névadója kultuszának ápolásától.

 

 

A könyvtárral szomszédos, Andrássy utca 42. szám alatti épületnek könyvtári célokra való átalakítása után az új szárny, benne a Németh László- emlékkiállítás avatása - a család képviselőinek jelenlétében – 1993. október 18-án történt. A három helyiségben elhelyezett kiállítás a két ház újonnan kialakított közös, reprezentatív előteréből nyílik. Itt a látogató már ráhangolódhat Németh László gondolataira, világára, hiszen a falakon a 20. századi Vásárhely – Németh László „Csomorkány”-a – legjelesebb alkotóinak emlékét őrző tablók fogadják. A 90 négyzetméter alapterületű Németh László-emlékkiállítás tablói és tárlói, meg a sajkódi szoba bútorai, berendezési tárgyai a múlt század talán legnagyobb magyar gondolkodójának életét, életműve épülését mutatják be, emberi családi hátterét érzékeltetik.

A kiállítás a könyvtár teljes nyitvatartási idejében megtekinthető, az olvasószolgálat erre fölkészült könyvtárosai és a helyismereti munkatárs kalauzolják szükség szerint a látogatókat.

Az emlékkiállítás alkalmas rendhagyó irodalomórák tartására. A Németh László Vásárhely-földrajza című, a kiállításhoz készített szóróanyagunk, kigyűjtésünk az írónál felbukkanó vásárhelyi személyek, helyek „leltára”, Németh László Vásárhely-képének foglalata.